Tovább fognak csökkeni az amerikai lakásárak, és eközben az Egyesült Államok gazdasági növekedése 1% közelébe lassul az idei év végére - tárta a nyilvánosság elé legújabb, elkeserítőnek tűnő előrejelzéseit Nouriel Roubini. A globális pénzügyi válságot "előre látó" közgazdász professzor egy keddi fokvárosi konferencián arra is felhívta a figyelmet, hogy a fejlett országokban nagyon gyenge lesz a gazdasági teljesítmény.
U-alakú kilábalás elé nézünk, miközben a következő néhány évben fájdalmas alkalmazkodás fog végbemenni a háztartásoknál - figyelmeztetett legutóbbi beszédében Roubini, aki gyenge növekedési kilátásokat jósol a fejlett gazdaságok számára. A Bloomberg hírügynökség beszámolója szerint az RGE Monitor elemzőház elnöke külön beszélt Japánról is, ahol szerencsétlenség is bekövetkezhet a közeljövőben.
A New York Egyetem közgazdász professzora úgy véli, hogy az Európai Unió továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe, mivel veszíthet versenyképességéből és a spanyol, ír, portugál és görög adósságproblémákat még nem oldották meg.
A közgazdász beszélt az amerikai időközi választások eredményének következményeiről is, ahol az előrejelzések szerint magabiztos ellenzéki, republikánus győzelem várható. Az erősebb republikánus jelenlét csökkenti az újabb gazdaságélénkítő lépések esélyét - magyarázta a szakértő.
Roubini előadásában hangsúlyozta, hogy a feltörekvő piacok egészen más megítélés alá esnek. Kína és a legtöbb fejlődő ázsiai gazdaság sokkal kedvezőbb pozícióban van, ezeknél az országoknál V-alakú a kilábalás folyamata.
2010.10.29 15:11
Nostradamusi jóslat: bármelyik pillanatban bekövetkezhet egy újabb sokk a piacokon
Nouriel Roubini azok után vált híressé és kapta a Dr. Balsors "becenevet", amikor 2008 elején megjósolta a globális pénzügyi válság kirobbanását. Azóta számtalan fórumon, rendezvényen és újságcikkekben hangoztatja pesszimista előrejelzéseit, az elmúlt hónapokban ismét a figyelem középpontjába került.
2008.09.19 10:48
Így omlunk össze - A modern Nostradamus jóslatai eddig bejöttek
--------------------------------------------------------------------------------
www.portfolio.hu - http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=140794